Szent György-hegy hajnalig

Szent György-hegy hajnalig

Hetedik alkalommal indítjuk együtt a nyarat a Szent György-hegyen!

Már-már tradíció, hogy június elején találkozunk! Június első szombatján a Balaton-felvidék egyik legszebb tanúhegye megtelik élettel és olyan pincék is kinyitnak erre a napra, ahova máskor nem lehet ellátogatni. Ez a nap a találkozásé, a pikniké, a lassulásé, a zenéké, a jó boroké, a naplementéé és sárkányoké. A sárkányok ugyanis a legenda szerint hagyományosan otthonérzik magukat a Szent György-hegyen, 2024 pedig a kínai asztrológia szerint a sárkány éve: így idén tábortüzekkel, vulkanikus, tüzes borokkal és sárkányos tematikával fűszerezzük a hétvégét.

A látogatók idén is„nappali” és „hajnalig” helyszínek között válogathatnak – csaknem 20 pincészet, borbolt, étterem, kert nyit ki, és lesznek régi-új helyszínek is.

Érdemes már hamarabb érkezni, mert a pénteki nulladik napon is lesznek programok (2024.05.31.).

ÚJDONSÁG: 6 év után poharat váltunk: az idei évben az első 2000 belépő limitált sárkányos poharakat kap a belépéskor!

Nem csak gyűjtőknek, hanem minden HAJNALIG rajongónak érdemes lesz beszerezni. 🙂
Jegyvásárlás a Tixán!

NAPPALI helyszínek 12:00-22:00

Boksay Pince, Borbolt a völgyben, Napvirág Pince, Nyári Pince, Pap Wines, Szászi Birtok, Zöldülő Terasz, Kutyakaparó (Puttkamer Bence és Mossop Peti kertje), La Llama Lounge

HAJNALIG helyszínek 14:00-01:00

2HA, Gilvesy B-üzem, Hóbor Pince, Horváth Pince, Killer Pince, Molnár Pince, Napsárkán Pince, Pál Pince, Pláne Badacsony borterasz+Földi Bálint

Kiegészítő helyszínek: Hegymagasi Marhaságok, Zsili Lab, El Valle Grande Ranch – Állatsimogató, kemping, szabadidős tér

 

JEGYVÁSÁRLÁS: https://tixa.hu/szent-gyorgy-hegy-hajnalig-2024

Early bird (100 db) – 6 000 Ft

Elővétel – 6 500 Ft

Május 28. 00:00-tól – 7 500 Ft

Helyszín

Hegymagas, Szent György-hegy Hajnalig, Szigligeti utca, Magyarország

  • Bankkártyás fizetés
    Bankkártyás fizetés
  • Biciklitároló
    Biciklitároló
  • Kerthelyiség/kiülős hely
    Kerthelyiség/kiülős hely