„Völgyeim és hegyeim, indul a show!”

A Geszti Péter-életművet átfogó show-t idén a ZamJamen, Zamárdi butikfesztiválján átjárja majd a funky. A különleges koncert apropóján persze a Balatonról, gyerekkorról, kamaszkori kalandokról is beszélgettünk az előadóval – aki bónuszként megosztotta velünk még az M7-esen található gigászi fahéjas csiga titkos lelőhelyét is.

Mi az első szó, ami eszedbe jut a Balatonról?
Péter: Gyerekkor.

Akkor jöhet ez a téma, több szóban.
Péter: Két különleges helyszín volt számomra a Balatonon a gyerekkoromban. Az egyik Balatonszéplak, ahol a Magyar Televízió üdülője volt, a másik pedig Balatonszemes, ahol az édesanyám munkahelyének, az egykori Chemolimpex nevű szocialista-realista külkereskedelmi vállalatnak az üdülője. Mindkettő a déli parton volt, tehát hozzászoktam, hogy a Balaton rendszerint az ember térdéig ér. A széplaki üdülőknek az volt a különlegessége, hogy ott a korabeli kisistenekkel lehetett találkozni: Fényes Szabolcs zeneszerzőtől kezdve Szepesi Györgyön keresztül Zorántól Márkus Lászlóig rendszeresen összefuthattál azokkal, akik akkor a magyar kultúrát fémjelezték/csinálták/írták/játszották/rendezték. Folyamatosan sztárokkal lehetett együtt „nyaralni”, de legalábbis együtt ebédelni a vállalati menzán. Szepesi Gyuri bácsival egyszer fociztam a széplaki strandon – fotóm is van róla, be tudom bizonyítani –, de Zoránt is láttam gitározni a büfében. A szemesi üdülő messzebb volt a Balatontól, ezért kevésbé kedveltem, mint a széplakit, de az volt az előnye, hogy volt ott egy Dini bácsi nevű cuki bácsi, aki istenien pingpongozott. Óriási pingpongpartik és forgózások mentek. Dini bácsinak az volt a szavajárása, hogy „Én Trabant meghajtású »gépjáróművel« érkeztem.” Ez a „gépjárómű” duma megmaradt a  családban. Csupa kedves és szép emlék fűz a Balatonhoz, noha volt egy időszak, mikor azt gondoltam – a Holiday rapben megírtuk –, hogy „kicsi, de büdi, és elég ciki”.

Ezt itt és most vissza is tudod vonni, ha akarod.
Péter: Ez a szöveg nem a tóra vonatkozik, inkább arra az állapotra, amit a ’90-es évek elején tapasztaltunk: elszabadult a sufnikapitalizmus, hirtelen duplájára emelkedtek a lángos- és palacsintaárak, és jött a sok Zimmer Feri – mint a filmben. Rettenetesen gyenge szolgáltatásokat viszonylag magas áron lehetett igénybe venni, és állandóan az volt az érzésed, hogy lerabolnak. Aztán fölfedeztem a Balaton fölötti északi részt, az egész Káli-medencével, Szigligettel és egyebekkel, ami egyébként tényleg felér egy Provence-szal vagy Toszkánával.

Kamaszkor, fejesugrás a félméteres vízbe, kétdecis kevertek, nők utáni siránkozás…?
Péter: Nem voltam „nem létező medencébe ugró gyerek”, viszont több olyan nyarunk is volt, amikor apámék lengyel sátrával mentünk Berkes Gabi és Kosztya nevű barátommal Alsóörsre kempingezni. Vittük magunkkal Kosztya tacskóját is, akit, azt hiszem, Vacaknak hívtak. Stoppal mentünk az Osztyapenkótól, viszont senki nem akart fölvenni minket a kutyával, ezért aztán beleraktuk egy hátizsákba, és csak akkor engedtük napvilágra kerülni, amikor már a  Tác-Gorsium táblánál jártunk az autóval, ami felvett minket. Egyébként a fél kemping ránk vigyázott, mert – mint utólag kiderült –, a szüleink mindenkit megbíztak a sátrunk környékén, hogy szoros felügyelet alatt tartsanak. Csajozásos dolgok azért már előfordultak akkoriban. Egyre emlékszem: egyszer Berkes Gabi, a Zsolt nevű barátom és én Füreden megismerkedtünk egy lánnyal. Tulajdonképpen Gabika ismerkedett meg vele, aztán Zsolt sétáltatta meg, de állítólag én tetszettem a lánynak… höhö. És aztán nem lett az egészből semmi.

Mi ez a mostani Balaton-magic? Hogy lett a tó ennyire menő?
Péter: Felértékelődik sok minden, amit korábban kevésbé becsültünk. A világ bizonytalansága miatt minden, ami elérhető közelségben van, kapósabb újra. Az egész régió izgalmas, találkozik a gasztronómia, a bor, a természet, a vízi sportok, a futás, a   kerékpár, a fesztiválok. De nem kell tudományosan megfejteni: aki felmászott már a  Hegyestűre, vagy mondjuk, szétnéz a Badacsonyról, azt gondolom, nem biztos, hogy el akar menni utána akár Toszkánába, akár Burgundiába. Egyszerűen kitölti az ember lelkét, kielégíti az igényeit.

Elérkeztünk Geszti Péter titkos tippjeihez.
Péter: Nemrég beestem a Völgyhíd Konyha & Rét étterembe, és nagyon-nagyon kellemes meglepetés ért. A Káli-medencében a   Balatonhenyére tartó bicikliutat is ajánlom mindenkinek. Föltekerni Szentbékkálla fölött a hegyre, és onnan szétnézni: a  panoráma láttán egyik ottjártunkkor azt mondtam a feleségemnek, hogy a magyarok istene itt leült, elégedetten körbenézett, és azt mondta: „Völgyeim és hegyeim, indul a show!” De szeretem a levendulamezőt is Tihanynál, nagyot kószáltunk ott a gyerekeimmel, szedtünk levendulát, és több órán keresztül gyönyörködtünk a tájban. Aztán: a Balaton felé félúton, Fehérvár magasságában van az M7 Bistro, ahol brutális fahéjas csigát készítenek. Negyvenezer kalória rögtön – mire leérsz a Balatonra, már meghíztál. A komp nem titkos hely, de valahogy minden alkalommal megérint, annyira gyönyörű tud lenni a Balaton a vízről is. Mivel pedig tudod, hogy csak egy tízperces élmény lesz az egész, így még jobban becsülöd az árny- és fényjátékot.

Térjünk át az életművedre: idén Zamárdiban, a ZamJamen lesz egy nagyobb Geszti-durranás.
Péter: Az volt a kérés, hogy olyan koncertet adjunk, amilyet nem szoktunk. Az én „best of” produkciómmal sok helyen lépünk fel, de most arra gondoltam, hogy a munkáimhoz legközelebb a funky stílus áll. Részben a Jazz+Az-dalok, részben a  kicsit áthangszerelt Rapülők, valamint az eleve funky saját nóták. Jön velünk négy elképesztően jó fúvós, akik amúgy a MAO-ban játszanak. Illetve érkezik Váczi Eszter is akivel nyilván egy-két Jazz+Az-dalt fogunk frissebb formában előadni. Imádom a funkyt: mindig eszembe jut az a ’90-es évek eleji mondás, hogy ha csak egy éjszakára lehetnél San Franciscóban színes bőrű zenész, soha nem akarnál más lenni utána.

Várod már a ZamJamet?
Péter: Két éve adtunk ki egy dalt Miamiba mentem címmel, amiben van egy ilyen sor: „Elutazáskor az van / Hogy nem messze Pesttől / Jetlagem lesz az M7-estől.” Az egész arról szól, hogy az ember szeretne Miamiba utazni, de aztán azt veszi észre a  pénztárcáján, hogy örülhet, ha Zamárdiig eljut. Ott aztán zamjamezhet egyet, és az is szuper lesz. Paloznakon adtunk egyszer egy kicsit hasonló koncertet – amikor utoljára ott játszottunk, abból is bődületes buli kerekedett. A zamjames koncert kedvéért csináltunk most egy nagyon izgalmas új átdolgozást az LGT Embertelen dalából, Presser Gábor közreműködésével, Lotfi Begivel és Kálmán Tomi barátommal közösen. A  dal eredetileg is egy embertelen jó funky, és azt gondolom, a következő években több ilyet is fogunk készíteni – lehet, hogy teljesen be fogok funkysodni, és ennek a ZamJam az első állomása.