“Balaton volt, van, lesz”
A Balaton megmenthető, csak jobban kellene tisztelnünk. Nemcsak a tavat, nemcsak az ökológiáját, de a helyi embereket is. Szálljunk le a motorról, üljünk át biciklire, és védjük meg a nádasokat. Nagyon sok fontos és megszívlelendő tanács a szakértő tudóstól, Jordán Ferenctől, a Balatoni Limnológiai Intézet vezetőjétől.
– Amikor önnel interjú készül, mindig elmondják, vagy leírják, hogy a Limnológiai Intézetet vezeti, de meggyőződésem, hogy az olvasóknak általában fogalmuk sincs arról, hogy ez mit jelent. Úgyhogy kezdjük azzal, hogy mivel foglalkozik ez az intézet.
– A limnológia a tavak tudománya, így nem véletlen, hogy a Balaton mellett vagyunk. Szokták persze tágabban is értelmezni: minden, ami édesvízi ökológia, tehát a folyók, tavak, patakok élete. De a fő profilunk nem is lehetne más, mint a Balaton, a Balaton kutatása. Szeretnénk mindent tudni a Balatonról: vizsgáljuk az algákat, a halakat, a planktont, a víz kémiáját, áramlását.
– A Balaton mindenkinek mást jelent: van, akinek az otthona, van, akinek a megélhetése, van, akinek egy hely, ahova néha le lehet ugrani, és valakinek egy életérzés. Hajlamosan vagyunk elfelejteni, hogy a Balaton valójában egy természeti kincs.
– Sajnos a Balaton egyre kevésbé egy szép, természetes tó, hanem egyre inkább egy nagy medence, ahol szeretünk pancsolni. A Balatonra egyre inkább úgy tekintünk, hogy amikor van ez a két hónap szezon, akkor legyen hová elmenni fürdeni. Most kicsit sarkítok, de egyre kevésbé vesszük figyelembe, hogy amikor nincs szezon – mondjuk, szeptembertől a következő júniusig –, itt akkor is élnek állatok, növények, meg helyi emberek. És az állatok, a növények, a helyiek kicsit máshogy tekintenek a tóra, mint a nyaralók.
– Tudom, hogy rengeteg kezdeményezés van, hogy a szezont kitolják, vagy akár egész évessé tegyék, de hogy novemberben is eszembe jusson odamenni – az nem megy automatikusan.
– Először is: én is budapesti vagyok, ne legyen ebből félreértés. Azt hiszem, hogy évek, évtizedek óta ez egy téma, hogy hogyan lehet a szezont egy kicsit kihúzni. És nagyon jó törekvések vannak: például az, hogy a Balaton környékén a borászatok, a lovaglás, különböző idegenforgalmi attrakciók próbálják kicsikét elcsábítani az embereket a part menti részről, és próbálnak olyan programokat ajánlani, hogy októberben, áprilisban is élvezhető legyen ez a táj. A sokféle program segít abban, hogy kihúzódjon a szezon, és ne érje koncentrált terhelés a Balatont a két nyári hónapban. Az, hogy térben kihúzza a nyaralókat, és elcsábítja őket Veszprémbe, Sümeg felé vagy a Kis-Balaton irányába – az is örvendetes. Egy másik dolog a viselkedés: amikor egy városi nyaraló eljön a Balatonra, ne érezze úgy, hogy befizetett három hetet, ezért neki mindent szabad, hanem érezze úgy, hogy vendégségbe jött. Lehet mindent csinálni: zenét hallgatni, szörfözni, étterembe járni, szórakozni. De az az attitűd zavaró, amikor nyaralás alatt egy kicsit királynak érzik magukat.
– Akkor valójában arról beszélünk, hogy hogyan lehetne tisztelni a Balatont. Milyen felelősségem van ebben nekem állampolgárként?
– Lehetnénk több tisztelettel egymás és a természet iránt is. Ami persze nem egy nagy hókuszpókusz: száz emberből kilencvenkilenc normálisan viselkedik, de néha van egy, aki a többieknek is elrontja a szórakozását. Ha egy jacht túl közel jön a parthoz, akkor zavarhatja az embereket. Ha túl közel megy a nádashoz, zavarhatja az állatokat. Azt kéne tudomásul venni, hogy ha kiirtjuk a nádast, megzavarjuk a madarakat, akkor magunk alatt vágjuk a fát. Ha a természet rendjébe durván belenyúlunk, akkor előbb-utóbb vagy elalgásodik a tó, vagy halpusztulás lesz, vagy árvizek pusztítanak – főleg a déli, somogyi partokon. Tehát megéri – és ezt gazdasági értelemben is mondom – vigyázni a természetre, mert a természet rengeteg dolgot ad nekünk. És az ingatlanfejlesztések is bedőlnek majd, ha közben a tó vízminősége elromlik. Nagyon könnyű tönkretenni egy ennyire sekély tavat. Egy alpesi tó robusztusabb.
– Hol tart ez a folyamat? Visszafordíthatatlan, vagy még az elején járunk?
– A nádasnak van egy kritikus mérete ahhoz, hogy jól működjön, mint rendszer. Amikor kisebb, a minősége is egyre gyengébb, és nem tudja védeni a partot, nem ad a halaknak ívóhelyet, és nem lesz esztétikus sem. A nádas kiirtásával az élőhely hosszú évtizedekre – akár egy évszázadra is – el van szúrva. Sokkal nehezebb helyre tenni valamit, mint megőrizni az épségét. Egyszerűen nem bánunk jól a tóval.
– Ha egyszer lenne egy olyan lehetősége, hogy ön szabhatná meg, hogy mit tehetünk a Balatonnal, akkor mik lennének a legfontosabb rendelkezései?
– Vigyázni kellene a nádasra. A szennyvízzel elég jól bánunk már – az oké. A motor- helyett a biciklihasználat – alap. Azt gondolom, nem kellene további zöldterületeket bevonni az építésbe: inkább a meglévő épületeket kellene felújítani, kipofozni, modernizálni. Vigyázni kéne a partvonalra. Egy nádason átevezni kajakkal szerintem sokkal izgalmasabb, mint egy lebetonozott partról beugrani, és élvezni, ahogy a beton visszaveri a negyven fokot.
– Önnek is van több gyereke, nekem is van kettő. Negyven év múlva ők is tudnak majd itt nyaralni, és egy stégen beszélgetni egymással?
– Persze! Balaton volt, Balaton van, Balaton lesz. Csak vigyázzunk rá, hogy minél jobb állapotban legyen, mert úgy senki nem akar egy vadonatúj szállodába beköltözni, hogy alatta egy büdös, zöld posvány van. És nem akarok úgy átnézni Tihanyból a túlpartra, hogy alig van zöld, mert be van építve ott minden. Belefulladni a betonba – annak aztán tényleg az égvilágon semmi értelme.
„A csiborpatkoló”
A Tihanyi Apátság alatt mediterrán hangulatú épületegyüttes uralja a parti látképet, lassan száz éve. Ez nem hotel vagy főúri lak (az a szomszéd épület, József főherceg egykori nyaralókastélya), hanem az ország talán legszebb fekvésú tudományos intézete (versenyben a csillebérci Központi Fizikai Kutatóintézettel). A Balatoni Limnológiai Intézetet, lánykori nevén Magyar Biológiai Kutatóintézetet Klebelsberg Kuno oktatási miniszter alapította. Ellenzői haszontalan csiborpatkolónak gúnyolták, ám az 1927-es indulás óta eltelt közel száz évben Nobel-díjas kutatók és értékes tudományos munka jellemzik az intézet mindennapjait. Klebelsberg miniszter nem csak a helyszínválasztásban volt nagyvonalú: a legmodernebb technológiával felszerelt épületet a korszak „sztárépítésze”, dr. Kotsis Iván tervezte. A falakra a szintén elismert festő, Vaszary János festett képeket.
A legértékesebb Vaszary-festmény, A mélység világa 1959-ben nyomtalanul eltűnt: holléte ma is izgalomban tartja a szakembereket.
Írta: Radnai Péter, Fotó: Rockstar Photographers, Horváth András