Élettel körbefonva

A Balaton reneszánsza elsősorban azoknak az embereknek köszönhető, akik elapadhatatlan lelkesedéssel dolgoznak azon, hogy a tó és környéke jobb és izgalmasabb hely legyen. Budavári Dóriból idén Best of Balaton-ajánlat lett – ebben a minőségében pedig megírta nekünk a  Balatonnal közös felnövésük történetét.

Édesanyám és édesapám a csopaki strandon ismerkedtek meg kamaszként, és ez tulajdonképpen meg is pecsételte a sorsomat. A Balaton lett a  szerelmem. Gyerekként a kert, a strand és az utca volt az élettér, biciklivel krúzoltunk jégkrémmel a kezünkben egy olyan szabad gyerekkoron át, ami csak az ilyen nyaralóhelyeken adatik meg. Na, nem voltam én balatoni, csak félig: hétvégéken és persze nyári szünetekben, amikor az utolsó kicsöngetésről már a Balcsira indultunk. Én legalábbis így emlékszem.

Kamaszként bandákba verődve éltük az életet, elfoglaltunk egy elhagyott nyaralót, magnót vittünk, mellé gyertyákat világításnak és Kispál-szövegekkel írtuk tele a falat. Az épületet azóta lebontották, mint annyi mindent körülöttünk, változott és átalakult minden, és mire feleszméltem, nem csak én nőttem fel, hanem a Balaton is. Amikor 2013-ban az akkor induló WeLoveBalatonnal elkezdtük járni a vidéket Kiss Ádámmal, azt éreztük, hogy egy éppen induló (gasztro)forradalomnak vagyunk a tanúi. Zsizsegett, pezsgett minden, a régiók éppen csak kezdték kitalálni magukat, sorra nyíltak az új helyek, éttermek, új ötletek és rendezvények kaptak szárnyra, a borászatok mellett „trendi” borteraszok nyíltak, egyre több volt az egész évben nyitva tartó minőségi étterem (köszi, Kistücsök!) és elkezdett komoly élet lenni a strandbüféken túl. Mi pedig faltuk a Balatont, úgy, mint még soha.

Aztán amikor meglett a jogsim, és életemben először vezettem (verettem) végig a kanyargós káli-medencei úton, úgy éreztem, hogy ez maga a nagybetűs Szabadság. Körülbelül ekkor, egy interjú miatt landoltam életemben először a Szent György-hegyen, túl a Badacsonyon, ahol addig még nem is jártam. Akkor még nem sejtettem, hogy öt évvel és jó pár vargabetűvel később pár házzal arrébb találom majd meg a második otthonomat, ahova megérkezve valami semmivel össze nem hasonlítható nyugalom fog el.

Jó, nem igaz, ez a nyugalom már akkor elfog, amikor úton idefelé először megpillantom ezeket a változatos formájú púpokat, amik nemcsak évmilliók tanúi, de egy ideje az én életemet is tevékenyen végignézik. Mindegyikükkel van történetem, jók, rosszak, és ezredszerre is lelkesen mondom végig a hozzám látogatóknak, melyik melyik. A szerény Tóti-hegy, ahonnan a legcsodálatosabb a kilátás, a  rejtekes Gulács, a siklóernyős Csobánc, a beleharapott Haláp, a történések központja, a méltóságteljes Badacsony, és a  Szent György-hegy, aminek minden zugát ismerem.

Mindig projektekben gondolkodtam, amióta az eszemet tudom, szervezkedek, ennek a jótékony eredménye, amire a leginkább büszke vagyok, hogy hasonszőrű emberek gyűlnek ügyek köré, kapcsolódnak egymással, és közben még jól is érzik magukat. Mert ezek nemcsak munkák, meg projektek, hanem körbe vannak fonva élettel. A Balaton Caminón gyalogló több száz ember (Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna, nélkületek ez sose ment volna), a Szent György-hegy hajnalig borászai és boldog borozó emberei, a Gasztrohegy vendéglátói és jóllakott vendégei, az 1bor1vers borász-költő párosai, akik eddig nem is ismerték egymást, mégis van bennük valaki közös, vagy a kis borboltomban random összegyűlő barátok és emberek, akik aztán összekeverednek – szervezőként és kitalálóként ezeket a pillanatokat szeretem a legjobban. Mert ezekért megéri beletenni a sok munkát!

Két kérdés van, amit mostanában a legtöbbször megkapok.

Az egyik, hogy most akkor hol is élek igazából? (Az embereket ez valamiért különösen izgatja, százalékos megoszlásban.) Én szeretem a kétlakiságot és ennek a pulzálását. Mióta Budapesten és a Balatonon is van kávégépem, sehol nem érhet meglepetés, pakolnom sem kell, hogy mindenem meglegyen. De otthonomnak a Szent György-hegyi házat nevezem.

A másik, hogy mit tervezek idén nyárra, lesz-e valami új projekt. Erre a válaszom most végre az, hogy nyár végén, ha minden jól megy, saját paradicsomból fő majd a lecsó, és többször lehet majd látni a strandon, mint a laptop mellett. És ez projektnek már épp elég!