Fine Art Balaton – Az év műtárgya 2023 kiállítás
Mesterek Fala a földvári kilátóban
A Fine Art Hungary – Az év műtárgya 2023 programsorozat csúcsalkotásainak kiállítása
A Balatonföldvári Kilátó galériájában augusztus végéig látogatható a Fine Art Balaton válogatás-kiállítása. A csodálatos panorámát nyújtó kilátó galériáját érdemes tehát megcsodálni, hiszen Az év műtárgya 2023 programsorozat több, mint kétszáz alkotásából látható a szakértői válogatás. A kiállított képek nemcsak megtekinthetőek, de meg is vásárolhatóak. Idei újítás a Mesterek Fala, ahol a program tavalyi és idei csúcsalkotásai tekinthetőek meg.
A szemek megszólítása” címmel indult a Fine Art Hungary képzőművészetet népszerűsítő programsorozata. A cél az, hogy minél többen felfedezzék a műalkotások érdekes, változatos világát, mint örömforrást. A Balatonföldvári Kilátó galériájában látható Fine Art Balaton kiállítás keretében a program legkiválóbb alkotásaiból látható válogatás. Az idei szezon újdonsága, hogy Kriza Zsigmond alapító kezdeményezésére létrejött a Mesterek Fala. Itt kerülnek bemutatásra a program legikonikusabb műalkotásai, a tavalyi gyöztes Globeface, továbbá Verebes György alkotása, a Bronze Age, Nyári István Cross Dressers-e és Szurcsik József remekműve, A felejtés patakja.
A balatonföldvári kilátóban természetesen megcsodálhatóak és megvásárolhatóak a honi élmezőnyt képviselő Fine Art Hungary TOP100 művészeinek alkotásai is, így mások mellett Bereczki Kata, Baksai József, Barakonyi Zsombor és Richter Sára egy-egy nagyszerű műve. A kiállításnak otthont adó galéria egyben a festményvásár bemutatótereként is szolgál, ahol augusztus végéig a nagyközönség számára fizikai valójában, testközelből is megtekinthető lesz a Fine Art Hungary program műalkotásainak szakértői válogatása.
Böngéssz kedvedre a kiváló kortárs alkotók műalkotásai között!
Helyszín
Balatonföldvár, Balatonföldvári Kilátó és Hajózástörténeti múzeum, Erzsébet u. 50, Magyarország