Ördög Nóra és Nánási Pál – Balaton forever

Ki hinné, hogy a világjáró, állandóan pörgő házaspár annyira beleszerelmesedett a Balatonba, hogy lassan a letelepedést fontolgatja? Hogy a nyugi, a víz közelsége ennyire elvarázsolja és átjárja őket? Hogy annyira lokálpatriótákká váltak, hogy kisboltot nyitottak? Az interjút olvasva az ember azonnal Akarattyára költözne.

 

– Tavasszal a Balatonon karanténoztatok. De a Balaton nektek nem egy friss szerelem.
Nóra: A Balaton ősrégi szerelem – mondhatnám, hogy Pállal nekünk igazi ősrandihelyszínünk. És itt is házasodtunk össze, Tihanyban, mert ez az egyik kedvenc városkánk. Voltunk itt közösen kirándulni, és nagyon sokáig benne volt a levegőben, hogy szeretnénk valahol egy nyaralót. Aztán elvetettük, aztán keresgéltünk… és végül teljesen véletlenül, három-négy évvel ezelőtt találtunk Balatonakarattyán egy házikót, amibe beleszerettünk. És ez a szerelem azóta is tart. Egyre szépítgetjük, újítgatjuk, igyekszünk kihozni belőle a maximumot. És folyamatosan rajta vagyunk, hogy egyre szorosabbra fűzzük a viszonyt, mert a nyaraló mellett van egy kisbolt, amit tavaly hirtelen felindulásból meg is vásároltunk. És hogy miért? Hát mert nem nyitott ki, és ezen eléggé elszomorodtunk. Mert mi az, hogy nincs nyitva a kisbolt? Nos, ha nincs nyitva… akkor majd mi kinyitjuk! Ebben a szezonban már teljes erővel, felújítva, a saját stílusunkra szabva összehozzuk ezt a helyet. A tervünk persze a koronavírus miatt némileg lelassult – de júniusra megnyitottunk. A neve: Nekem a Balaton – Nánásiék. Az meg külön jó hír, hogy csatlakozott hozzánk a MÁK Bistro. Mizsei János és a csapata úgy gondolta, hogy nyit egy pop-up éttermet a kisbolt mellett. Egy street food autóval állnak ki, és egész nyáron remek ételeket lehet enni majd nálunk.

– És most jöhetne a vicc, hogy ki lesz a boltban. Pali? Vagy Nóri?
Pál: Az első időszakban mind a ketten, felváltva. Plusz a Nánási Fotóstúdió összes, egyébként jelenleg pihenő alkalmazottja.
Nóra: De nyilván, ha beüt a biznisz (nevet), akkor majd felveszünk valakit. Ám ha itt vagyunk egész nyáron, miért ne dolgozzunk a boltban? Most is barátkozunk a helyiekkel. Amikor festjük az üzletet, gyakorlatilag percenként állnak meg a lakók, és megy a csicsergés-érdeklődés. Annyira más hangulat, mint Pesten! Összehasonlíthatatlan.

– Befogadó a légkör? Merthogy vidéken sokszor „gyüttmentnek” számít, aki harmadíziglen nem helyben nőtt fel.
Pál: Szerintem befogadó. Nem volt semmiféle rossz tapasztalatunk, sőt nagyon is jó fej mindenki. Ráadásul a kisbolt korábbi működése a környékbeliek hétköznapjainak a része volt. Az előző tulajdonos már nem tudta vagy nem akarta csinálni, úgyhogy a helyiek úgy érezték, elvesztettek valami fontosat. Azáltal, hogy a kisbolt most újra kinyit, tulajdonképpen a közösséget támogatjuk.
Nóra: Befogadott a hely. Sőt, úgy érzem, a keblére ölelt!

– Mi a koncepció? Mit lehet kapni?
Nóra: A koncepció sokat változott a koronavírus miatt. Eredetileg úgy terveztük, hogy ez egy bringás bisztró és kisbolt lesz. Egyébként régebben ez kisbolt volt, de azért tudod: lehetett kapni csapolt sört meg fröccsöcskét és kávét, aztán ki lehetett ülni az üzlet elé ezeket elfogyasztani. Egy egészen új épületet terveztünk a régi helyére, de a koronavírus miatt módosítani kellett a terveken. Például azért kezdtük el a saját kezünkkel kifesteni, mert nem tudtunk felújítóbrigádokat szervezni. Az új terv az, hogy kifejezetten a környékbeli termelők termékeit szeretnénk árulni – ezzel is segítve azokat, akik nem jutnak el a közönségükhöz a járvány miatt. Egy lokálpatrióta helyet szeretnénk létrehozni. Nyilván mindenféle lesz benne, de elsősorban a helyi termelők termékeivel fogjuk feltölteni.
Pál: Úgy terveztük, hogyha a vírusfelhők elvonulnak, akkor azért legyen itt csapolt sör meg kávé és leülési lehetőség. És most úgy tűnik, mivel teraszos, vidéki hely vagyunk, ennek már nincs akadálya.

– Térjünk vissza a Balatonra. Gyerekkori élmények?
Nóra: Mi nagyon ritkán jártunk a Balatonra, mert én mórahalmi lány vagyok, az pedig Csongrád megyében van, Szeged mellett. Így nekünk a Balaton tényleg valami übernagy dolog volt. Már az is egyáltalán, hogy idáig eljöttünk. Akkoriban nem volt igazán jó közlekedés a Balaton felé. A nagymamám igazán bevállalós volt: néha csak úgy felmarkolta az unokáit, és leruccantunk egy hétre a tóhoz. És gimnázium második-harmadik nyarán életem első munkahelye a balatonfenyvesi Vitorlás büfé volt. A kisboltos mániám is onnan indult. Imádtam! Ott tanultam meg, mi az a házmester, a hosszúlépés satöbbi. Istenien tudok sört csapolni, és hát az nem csak ezért volt nagyon meghatározó két nyár az életemben.

– Hogy bírtad leszerelni a spiccesen nyomulókat?
Nóra: Jól kezeltem mindig őket. Bariztunk, de tudtam tartani a kellő távolságot. Én amúgy jó fej vagyok: kedvesen szerelem le a részegeket, ha kell, és nem pokróc módon.
Pál: Ez egyébként nem csak a részegekre vonatkozik, haha! Nóri a mosolygós gyilkos!

– Pali, neked van hasonló, meghatározó balatoni élmény?
Pál: Persze, számtalan. Apukám az Iparművészeti Vállalatnál dolgozott, és minden áldott nyáron Zamárdiba jöttünk az üdülőbe. Hát én ott váltam férfivá…

– Egész pontosan hogyan?
Pál: Hát ezek az első balatoni szerelmek… meg minden.
Nóra: Na, mesélj!
Pál: Ja, hogy úgy… Persze szex még nem volt, csak romantikázás. Ezért is, de úgy egyáltalán: a szívem közepe nekem mindig is a Balaton volt. Anyukám kosárlabdázott, és az edzőtáborokba is elhozott. Volt, hogy sátoroztunk – azt mondjuk, nagyon utáltam. Rengeteg emlék köt ide.
Nóra: De azért az egyik legszebb emlék tényleg az esküvőnk.

– Nagy buli volt?
Nóra: A legszűkebb családdal besétáltunk az anyakönyvi hivatalba. Ennyi volt.
A legszebb, legboldogabb esküvő a Földön!
Pál: A legjobb esküvő az életemben!
Nóra: Az összes közül a legjobb!

– Mit ad most nektek a Balaton? Pali, gondolom, fotósszemmel nagyon megihlet.
Pál: Megőrülök érte! Ráadásul Akarattyán lakunk, a magasparton, ahol minden áldott este az orrunk előtt megy le a nap. Tehát olyan naplementéket nézek végig, amik gyakorlatilag giccses, végtelen time-lapse videók. Az elmúlt néhány évben akkora mennyiségű ilyen time-lapse videót csináltam a Balatonról, hogy lassan profi ügynökséget indíthatnék.
Nóra: Ma is olyan szép színek voltak, hogy majdnem lemaradtunk erről az interjúról is. Csak ültünk, és bámultunk!
Pál: Fantasztikus a Balaton! Mindig más arca van. Amikor elmegyünk bicajozni, és lenézünk a löszfal széléről, a fenyőfák tövéből, egy az egyben úgy néz ki, mintha valami tengerparton lennénk. Teljesen odavagyunk. Az egész világot körbejártuk már, de valahogy mindig az az érzés fog el minket, hogy ennél szebb nem létezik.

– Lelassultok kicsit a fővárosi pörgéshez képest?
Nóra: Persze. És komolyan játszunk a gondolattal, hogyan lehetne kivitelezni, hogy örökre leköltözzünk. Mert egyébként Budapesttől nincs is távol. Mi ráadásul Diósdról járunk, így nekünk 40-45 perc otthonról. De gyakorlatilag a város bármely pontja is legfeljebb egy óra alatt elérhető. És ez nem távolság, ez nem téma. Nyilván az iskola az, ami miatt vissza kell térnünk a városba. Mici amúgy a Budapest Schoolba jár, és végül is Veszprémben is van már Budapest School… Szóval semmi sem lehetetlen, könnyen lehet, hogy lassan full time balatoniak leszünk.

– Van kedvenc évszakotok?
Nóra: A Balatonon szerintem a tavasz és az ősz a legszebb.
Pál: Meg a nyár.
Nóra: A nyár is jó – nyilván az mozgalmas, bulis. A nyár nálunk is átjáróház, sok barát jön olyankor. Sok a fesztivál, a program. De én a nyugit is nagyon szeretem itt. Tavaly itt töltöttük a szilvesztert, és katartikus volt! Éjfélkor kimész, és onnan, ahol hosszában látni végig a Balatont, mindenhol egyszerre kezdenek kipattanni a tűzijátékok. Annyira csodálatos!

– Nyáron mi a program?
Nóra: Néha Veszprémig megyünk bevásárolni, de igazából nekünk itt annyira jó, hogy nem nagyon szoktuk kitenni a lábunkat. Legfeljebb a strandig lesétálunk, de igazából nincs értelme máshová menni. Egyszer-kétszer, ha van valamilyen felnőttprogram, néha elmegyünk, de alapvetően jó itthon.
Pál: A Paloznaki Jazzpikniket ki nem hagynánk, és általában elmegyünk a VeszprémFestre és a Rozé, Rizling és Jazz Napokra is. Mert hát, mondjuk ki nyugodtan: szeretjük a finom borokat. Már egyszer-kétszer körbetekertem bicajjal a Balatont, és elég jól ismerjük a borászatokat. Annyira inspiráló, hogy milyen szépen fejlődnek, és mennyire elképesztően jó hangulatot sugároznak! Nagyon szeretjük őket.

– Kedvenc?
Pál: Például a Homola Pincészet. Fantasztikus helyen van!
Nóra: Jóban vagyunk Figuláékkal Csopakról.
Pál: Bogláron vannak a Konyáriék, és felette a Majthényi Présház. Valami zseniális a kilátás onnan az északi partra és az egész tóra.
Nóra: A Laposa is isteni. Badacsonytomajban nagyon jó helyek vannak.

– Strandkaják?
Nóra: Hekk és lángos bármikor jöhet. Megvannak a bejáratott helyek, sokszor már csak odatelefonálunk, és mire érkezünk, ott van bekészítve a pakk.
Pál: A hekkpakk!
Nóra: Akarattyán van szerintem a Balaton-part egyik legjobb étterme: a Spoon il Mercato. Egy olasz étterem, és hát zseni. Amikor oda megyünk, mindig limoncellóval fogadnak a pincérek. Most, hogy ezt így kimondtam, elkezdett hiányozni az élmény – hiszen a karantén miatt jelenleg minden be van zárva. Hiányzik a Lavender is Aligáról.

– Mi a terv a nyárra?
Nóra: Karantén, vagy sem: mi mindenképpen itt vagyunk a Balatonon. Amikor a gyerekek 2-3 évesek lehettek, elutaztunk a nyár közepén Görögországba. Vonszoltuk magunkat a nagy pakkokkal, kánikula volt itt is, ott is, és akkor állapítottuk meg: a tenger persze tök jó, de nyáron mégis itthon a legjobb. Ha lehet majd utazni, talán egy-két rövid kiruccanás belefér. Ám ha beindul a kisbolt, az annyi feladatot fog adni, hogy nem is akarunk majd jönni-menni.

 

Szöveg: Kartman Erik, fotó: Heim Alexandra

Iratkozz fel a hírlevelünkre erre a linkre kattintva, és szerezd meg a Balaton Magazint!