A „tótipijac” egyszerre zsibongó és meditatív. Külső peremén zajos, összefutós, közösségi, szín- és formagazdag. A hátsó felébe keveredve megmártózhatunk a kacatok és régiségek színes világában. Végül a piac belső lugasába érve megvilágosodhatunk: ez itt a barkács Édenkert, utasellátókból mentett asztalokkal, kosarunkban négyféle kistermelői sajttal, egy palack Skizo-borral, friss zöldségekkel, a régiségeseknél vett indokolatlan, de nagyon jól kinéző antik holmival.
Dőljünk hátra, pattintsuk fel bicskánkat, falatozzunk a sajtból, és gondoljunk az olvasatlan leveleinkre. De csak addig, amíg konstatáljuk, hogy most egyáltalán nem számítanak.
